2020 májusában, jóleső fáradtsággal tartottunk hazafelé Scheideggből – a Fehér Paradicsomból (amiről korábban már írtam egy útibeszámolót). Mivel nem siettünk, megálltunk Lindenbergben, hogy megnézzük, mi lehet az a nagy, régi, de rendezett gyárépület, amely mellett már sokszor elmentünk.
Nem tudtuk pontosan, mi lehet benne, csak azt láttuk, hogy valami ipari múltja van. Amikor kiderült, hogy Kalapmúzeum működik a falai között, kíváncsiak lettünk. Nem volt tervben, nem volt bakancslistás hely – egyszerűen csak úgy adta magát, ha már olyan időmillimosok voltunk (a Covid idején, emlékszem rá, hogy csak maszkban tudtunk bemenni, de már ez is egy kis megkönnyebbülés volt anno, egy lehetőség a kimozdulásra a négy fal közül).
Közben rájöttünk, hogy Lindenbergnek tényleg van kalapgyártási múltja: a város egykor jelentős kalapgyártó központ volt, és az ipar komolyan meghatározta a hely történetét. A kalapok gyártása nem csak kézműves tevékenység volt, hanem olyan iparág, ami munkahelyeket és bevételt hozott a városnak, és hosszú ideig meghatározta a hely gazdasági arculatát.
A múzeum hivatalosan 2014 decemberében nyílt meg, és már 2015-ben elnyerte a Bajor Múzeumi Díjat, 2016-ban pedig jelölték az Európai Múzeumi Díjra is – ami azt jelzi, hogy nem egy „csak helyi” kiállításról van szó.
Az állandó tárlatuk három, egymással összefonódó történetet mesél el: a szorgalmas otthoni munkásokét, a bátor kalaposkereskedőkét és a befolyásos gyártulajdonosokét, akik Lindenberget a kalapdivat „Kis Párizsává” tették.
Ami számomra a legérdekesebbek voltak, azok a régi kalapcsináló gépek.
Nehéz, masszív szerkezetek, amelyekről könnyű elképzelni, milyen lehetett mellettük dolgozni napi nyolc-tíz órát. Ezeknél a részeknél időztünk a legtöbbet. Itt vált a múzeum többé egyszerű kiállításnál: ipartörténetté, emberi történetekké.
A kalapdivatról szóló részeken már gyorsabban haladtunk. Nagyméretű képek életre keltik a változó divatirányzatokat, és kiegészítik a vitrinekben található kiállításokat.
Látogatásunkat egy látványos installáció zárta, Anja Luithle „Kalaptornádó” című munkája: a fehér kalapok nagyméretű ellipszisekben kavarognak a padlótól a mennyezetig, és adnak egy emlékezetes, vizuális „csavart” a múzeumi sétához. Na igen, ez volt talán a legizgalmasabb rész.
Kinek ajánlom ezt a múzeumot?
• Akik szeretnek spontán megállni és megnézni valami „csak mert kíváncsiak vagyunk” jellegű helyet
• Akiket érdekel az ipartörténet és a régi gépek működése
• Akik egy téli napon keresnek beltéri, rövidebb programot (persze, azért nyáron is megtekinthető)
• Akik Lindenbergben vagy a környéken járnak, s jól jön egy 1–2 órás „kulturális kitérő”
https://www.deutsches-hutmuseum.de/
A múzeum címe: Museumsplatz 1, 88161 Lindenberg, Deutschland
Szerző&képek
Brigitta Kernné Riebel
