Ha már eleged van a hidegből, a szürke felhőkből és abból az érzésből, hogy csak vársz a hóra, de nem jön, akkor engedd meg, hogy most képzeletben visszarepítselek a régi nyarak nosztalgiájába. Ez a világ vár rád a németországi Bad Waldsee-ben.
Nem kell mást tenned, csak továbbolvasni az útibeszámolómat és hagyni, hogy a gondolataid elvigyenek egy napsütötte parkolóba, vagy egy csillagos ég alatti tábortűzhöz, oda, ahol az esték úgy borultak ránk, mint egy pihe-puha takaró, s ahol az idő nem sietett, hanem csak ballagott velünk. Ahol a kávé/tea illata keveredett a hajnali harmattal, s ahol a szabadság nem nagy szavakban, hanem egy kicsi, kerekeken guruló „otthonban“ rejlett.
Ez a világ vár rád a németországi Bad Waldsee-ben az Erwin Hymer Múzeumban, ahol az utazás nem csupán cél, hanem történet, érzések és emlékek kavalkádja. Ha így nézed ezt az egész tárlatot, akkor nem kell rajongónak lenned ahhoz, hogy elkapjon az a bizonyos hangulat.
A kiállítás mögött álló történet is épp olyan izgalmas, mint a járművek. A múzeum alapítója Erwin Hymer, a modern lakóautó-kultúra egyik legfontosabb alakja.
Hymer nem csupán vállalkozó volt, hanem olyan gondolatot tett népszerűvé, ami máig meghatározza a caravaningot: az utazás lehet otthon is, ha van egy kis hely, ahol élni, főzni, aludni és álmodni lehet.
Szenvedélyes gyűjtőként és a mobil utazás történetének megőrzőjeként hozta létre ezt a helyet, hogy a jövő generációi is lássák, hogyan alakultak ki a lakóautók és milyen életet adtak az embereknek. A múzeum ezért nem csak a járművekről szól, hanem arról is, hogyan formálták az emberek életét, miközben úton voltak.
A lakóautók belseje kicsi, de minden szöglete tele van élettel: a konyhák, a fiókok, a kárpitok, a rádió, a kis tárolók, a hálófülkék mind azt sugallják, hogy valaha valaki itt élt, utazott, nevettetett és aztán továbbment.
A kiállítás több mint 80 történelmi járművet mutat be, a korai caravaning eszközöktől a modern lakóautók elődéig, a kis bohókás retró daraboktól a nagyobb, komplexebb lakóautókig.
Van itt minden: kamperszállító, caravan, lakóautó, autó és motor – mindegyik a maga módján mesél a korszakról, amelyben született, és azokról az emberekről, akik használták.
Ahogy sétálsz a csarnokban, az ember szinte hallja a régi utazások zaját: a csomagok zörgését, a Sokol rádió (nagypapámnak is ilyen volt) halk szavát, a gázfőző sercegését, s még a gyerekek nevetését is.
A járművek között a tér nem üres, hanem tele van történetekkel és a múzeum erre épít: nem a gyorsan múló csodákat mutatja, hanem azokat a tárgyakat, amelyek az emberi élet mindennapjaiba illeszkedtek. Az egyik pillanatban egy 60-as évekbeli lakóautó mellett állsz, a következőben pedig egy olyan modell mellett, ami már a modern utazás előfutára.
Mindez egy logikusan felépített, tematikus útvonalon halad, amely végigvezet a mobil utazás fejlődésén.
S itt jönnek képbe az én személyes élményeim is.
Behunyom szemem, s ott leszek talán, ahol a családommal és a családi barátainkkal vadkempingezni voltunk mélyen az erdélyi havasokban. Esténként a patak tiszta csobogása zúgott a fülemben, mintha egy végtelen altatódal szólt volna. A legemlékezetesebb pillanatok a természet lágy ölén zajlottak, amikor a friss vízben fürödtünk és hirtelen egy hosszú vízisikló suhant el a lábunk mellett, mi pedig visítva, a vizet mindenfele fröcskölve rohantunk ki a partra. Utólag már csak nevettünk rajta, de akkor ott... ijesztő élmény volt!
Olyan esetre is emlékszem, amikor barangolás közben egy óriás áfonya bokorra bukkantunk, s belevetettük magunkat a csemegézésbe, egészen addig, míg egyszer csak a hatalmas bokor túloldalán egy jellegzetes, egyre erősödő brummogást kezdtünk hallani. A csend hirtelen olyan lett, mint amikor a világ visszatartja a lélegzetét. Mert igen, jól gondoljátok, egy medve eszegetett velünk együtt a bokor túloldalán! No igen, abban a pillanatban nagyon gyorsan jóllaktunk és spuriztunk vissza a lakóautóinkhoz!
Az étkezések amúgy a nyaralásaink csúcspontjai voltak. Emlékszem, hogyan sütöttünk vinetét sparhelen, hogy aztán friss, erdélyi, vastag kenyérszeleteken, paradicsommal és gogosar paprikával burkoljuk be. Az illat, ahogy a padlizsán megpuhul a tűz felett, és a füstös krém összeér a ropogós kenyérrel… felejthetetlen! A szalonnasütésről már nem is beszélve, az már csak hab a tortán és még sorolhatnám a zakuszkán át a csorba levesig...
Ezek a nosztalgikus emlékképek ugyanúgy jelen vannak a Hymer-múzeum minden egyes lakóautójában, csak nemzetenként más- és más formában, ami nem baj, sőt!
A múzeumban sétálva az ember könnyen vissza tudja idézni a saját kempinges történeteit, mert a régi lakóautók belseje nemcsak tárgy, hanem érzés: az, amikor egy kis helyen mindenki együtt van, és a nap végén a legfontosabb érték az együtt átélt élmények.
A látogatás után az emberben marad egyfajta meleg, nosztalgikus érzés, mintha egy régi képeslapot tartana a kezében. A “túra” alatt, különböző helyszíneken be is lehet öltözni, s képeket alkotni pl. a tengerparton, a Grand Canyonnál, vagy éppen Velencében (és azokat potom pénzért átvenni az ajándékboltban). A miénk így sikerült a lagúnák városában:
A múzeum egyik legérdekesebb része számomra az amerikai stílusú lakóautók gyűjteménye volt. Ott állnak ezek a hatalmas, díszes, „mindenre elszánt” járművek, és egyszerre idézik a hollywoodi road movie-kat, a nyugati filmek hangulatát és azt az érzést, hogy az ember akár azonnal elindulna az úton, csak azért, hogy meglássa, mi van a következő kanyar után.
Ezek a járművek nemcsak a technikáról szólnak, hanem egy egész kultúráról: a végtelen utakról és arról, hogy az otthon néha nem egy hely, hanem egy mozgó közeg.
Egy nagyon jó, bekuckózós film is beugrott erről a témáról itt a sztorim végén. A Captured Heart című 2-részes sorozatban Anna egy szekérkaravánnal érkezik Amerikába, hogy férjhez menjen, ám a sors más életet szán neki. A karavánt megtámadják az indiánok és főhősnő itt találkozik először Tokalah-al, aki később élete szerelme lesz. A történetben benne van az út (szekér, mondhatni a lakókocsik őse), a váratlan fordulat, a veszély, a szerelem és az új élet ígérete — s mindez egy olyan hangulatot teremt, amit az Erwin Hymer Múzeum amerikai részében is átérezhetsz, ha van egy kis képzelőerőd: a kaland, a szabadság és az a finom, nosztalgikus érzés, hogy az ember belecsöppent egy régi történetbe... Ha tehát a múzeumi látogatás után még szeretnél egy kicsit tovább is „utazni”, akkor ajánlom figyelmedbe ezt a filmet - Elrabolt szív 1-2 (a Youtube-on is fenn van) és garantálom, hogy olyan érzésed lesz, mintha a múzeum egy extra kockáját adnád hozzá az élményhez, egy plusz jelenetet, amit otthon, a kanapén ülve is végigélhetsz(nézhetsz).
