Olyan vidéken jártam az elmúlt időben, ahová eddig még nem volt szerencsém eljutni, bár sokszor terveztem. Hazatérésünk után, sőt már a hazafelé tartó úton azt beszéltük, hogy ide bizony vissza kell térni, hiszen sokkal többet rejt magában, mint, amit két-három nap alatt fel lehet fedezni.
Ez a vidék a 17-18. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb nemesi családjának, a Rákóczi-családnak a hatalmi és kulturális központja volt. Sárospatak és a híres Tokaj-Hegyalja Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében található, kicsivel több, mint két órás autóútra a fővárostól. Sikerült a vidéki kisvárosias jellegét megőriznie, mégis minden megtalálható benne, amire az embernek szüksége lehet.
A környék nem szűkölködik a kulturális és a természeti kincsekben sem. A várostól nem messze található a Megyer Hegyi tengerszem, mely igazából egy bányató. Meglátogatásához érdemes túracipőt húzni, sőt, aki szeretne még via ferrata túrára is elmehet. Innen csak egy ugrás a nemrégiben átadott a Nemzeti Összetartozás Hídja, ami a Zempléni Kalandparkban található. A maga nemében világcsúcstartó hosszúságával (Az építés kezdetekor ez lett volna a Világ leghosszabb függőhídja, viszont közben elkezdtek építeni egy másik függőhidat is, ami 21 méterrel megelőzi ezt.)
Sárospatak szorosan összefonódik a Rákócziak nevével. A város szívében a Bodrog partján található a Rákóczi-Vár. A késő reneszánsz kori építészet egyik ékes példája, melynek éke a Vörös-torony. 1534-1542 között építette Perényi Péter. A vár fala, néhol meghaladja a négy méter vastagságot is. A Perényiek halála után 1573-ben a Dobó család kapta zálog birtokként a várat, majd 1616-ban Lorántffy Zsuzsanna hozományaként került a Rákócziak birtokába.
A Rákócziak alatt fénykorát élő vár adott otthont az 1708-ban a Vörös-toronyban az utolsó kuruc országgyűlének, amikor is Rákóczi a fegyvert fogó jobbágyoknak felszabadulást ígért a földesúri joghatóság alól. A fejedelem a Vörös-toronyban helyezte biztonságba az Erdélyi megtakarításait is.
A szatmári békét követően, melyet a fejedelem haláláig nem fogadott el, menekülése először Franciaországba, majd később Lengyelországba vezette. Majd 1717 őszén meghívást kapott III. Ahmed szultántól, így a hátralévő életét Rodostóban töltötte. Az új tulajdonosai a várnak a Windischgrätz család lett, akik romantikus stílusban építették át az épületet. Egészen a szovjet megszállásig képezte a tulajdonukat.
Sárospatakról egy rövid autó útra, ahol a Tisza és a Bodrog találkozik máris Tokajban találjuk magunkat. Tokaj-Hegyalja világhírű történelmi borvidék, melyet az UNESCO világörökségi helyszínnek is elismert. Híres a vulkanikus talajáról, a mikroklímáról és az egyedi, nemes penész által érlelt Tokaji Aszú-ról, a furmint, hárslevelű és sárgamuskotály szőlőfajtákból készült borairól. A borvidék az első zárt borvidék, ahol a szőlő bevitele korlátozott, és számos pincészettel, pincével, valamint történelmi borospincékkel büszkélkedik például az Ungvári pince,és természetesen a Rákóczi pince.
Mi nem ezeket a híres pincéket látogattuk meg, hanem a Szerelmi Pincesoron az Illés pincét. János gazda kérésünkre elmesélte a történetüket és a jelen történéseit is. Számos versenyen képviselteti magát világhírű borunk, még Olaszországban is több díjjal térnek haza évről-évre.
Lehetőség van a pincészetben borkóstolóra, amin mi is részt vettünk, előre bejelentkezés sem volt szükséges hozzá. Téved, aki azt gondolja, hogy csak édes borokat lehet ízlelni Tokajban. Egy borlappal vártak minket, így ki választhatjuk, hogy mit szeretnénk megkóstolni, bár én Jánosra bíztam inkább, azok közül választottam, amit ő ajánlott.
Mint egy gondos apa, úgy mesélt "gyermekeiről" a Tokaji borokról. Videót is volt szerencsénk látni a szüretről a préselésről, minden kérdésünkre készségesen válaszolt. Azt, hogy Tokaj-Hegyalján kik ültettek először szőlőt, azt már bizonyossággal megmondani nem lehet, de az bizonyos, hogy már a honfoglalás előtti időben is volt szőlőművelés a területen. A legenda szerint Lorántffy Zsuzsanna udvari papja, Szepsi Laczkó Máté a sátoraljaújhelyi Oremus szőlőjéből készítette úrnőjének húsvétra az első nektárt. Ezt a történetet Kazinczy Ferenc feljegyzései is megerősítik. Viszont ezt a legendát hitelt érdemlően megcáfolja Zelenák István kutató munkája. Garai Máté 1571-ben halt meg, és örökösödési levelében említést tesz több hordónyi „Asszú Szőlő Bor”-ról. Így az eddigi források szerint feltehető, hogy a Garaiak készítették az első ismert aszú bort.
Hogy mégis mikor érdemes ezt a környéket bejárni? Bármikor és mindig! A történelem él és lélegzik a környéken, áthatja az itt élők mindennapjait, amire természetesen roppant büszkék. Sárospatak és Tokaj-Hegyalja nekem többet adott, mint amire számítottam. Még vissza fogok térni ide, hogy jobban megismerjem.
Szerző&fotók: Hajdu-Felső Bernadett
