<--Awin verification 001-->
Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Jó dolog új helyeket felfedezni, főleg akkor ha a gyerekekkel vagyunk. Ezért most felfedezhetjük a megtestesült őshüllő rezervátumot, a Rezi dinóparkot!


A dinópark 2014-ben nyitotta meg a kapuit az érdeklődők előtt, vagyis azóta várja szeretettel a látogatókat. Bár mára már sok hasonló tematikájú állatpark létezik (például a Veszprémi Állatkertnek is van ilyen része), 2014-ben egyedülálló volt az országban. 2,3 hektáros területen az őshüllők mozgatják végtagjaikat, fejüket és közben hangokat is adnak ki. Ez az egész egy egyébként 200 millió forintos beruházásból nőtte ki magát.


dinopark rezi 01

forrás: dinoparkrezi.com


A dinoszauruszok Kínából származnak, és érdekesség, hogy ugyanaz az a cég gyártotta le őket, mint akik a Jurassic Park díszleteiért is felelősek voltak. Ezek a dinóparkok sok külföldit is vonzanak, van egy-két ország, ahol nem épült még csak hasonló sem, így pedig ezeken a helyeken meg tudják csodálni a dinoszauruszok élethű másait.


 Utazási Tipp  
    Fedezd fel velünk
Magyarországot

Nagyobb gyerekeknek, vagy azoknak a felnőtteknek, akiket nem kötnek le annyira az őshüllők, vannak kötélpályák, szörf szimulátorok és mászófalak. A park repertoárja folyamatosan bővül a grandiózusabbnál grandiózusabb őshüllőkkel.


dinopark rezi 02

forrás: dinoparkrezi.com


Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  office@travelbay.hu

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!


Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.