A császári múzeum születése – a Habsburgok kincstára nyilvánossá válik
A Kunsthistorisches Museum 1891-ben nyitotta meg kapuit Bécsben, I. Ferenc József uralkodása idején. Az impozáns neoreneszánsz palota célja az volt, hogy a Habsburg-dinasztia évszázadok alatt felhalmozott műkincseit – festményeket, szobrokat, régészeti leleteket – méltó, reprezentatív környezetben mutassa be a nagyközönségnek.
A múzeum már létrejöttekor birodalmi gyűjteményként működött: nemcsak az osztrák tartományok, hanem a történelmi Magyarország, Erdély és a Felvidék területéről származó tárgyak is ide kerültek. Ennek köszönhetően ma is itt találhatók a magyar múlt legjelentősebb tárgyi emlékei közül jó néhány.
Munkácsy Mihály a lépcsőház mennyezetén
A látogatás már az első pillanattól magyar vonatkozással indul. A díszes főlépcsőház mennyezetén Munkácsy Mihály monumentális freskója, A reneszánsz apoteózisa látható.
A hatalmas kompozíció a reneszánsz művészet diadalát ábrázolja, idealizált mesterekkel és allegorikus alakokkal. Nem csupán díszítésről van szó: a 19. század végén a múzeum lépcsőháza a „művészet templomának” előcsarnoka volt, ahol a látogató már belépéskor a kultúra ünnepélyes világába érkezett.
Munkácsy jelenléte önmagában jelzi: a magyar művészet szerves része volt a birodalmi reprezentációnak.
A nagyszentmiklósi aranykincs – a Kárpát-medence aranya
Kevés olyan régészeti lelet ismert Európában, amely egyszerre ennyire látványos és ennyire rejtélyes, mint a nagyszentmiklósi aranykincs. Az együttest 1799-ben találták meg Nagyszentmiklóson, a mai Románia területén, amely akkor még a Magyar Királysághoz tartozott. A véletlen felfedezés során 23 aranyedény került elő, közel tíz kilogrammnyi nemesfémmel – ez a kora középkor egyik legjelentősebb aranylelete. A tárgyak között korsók, tálak, poharak, csészék és egy különleges ivókürt is szerepel, mind kivételes ötvösmunkával készítve. Első pillantásra egységes készletnek tűnnek, ám közelebbről nézve kiderül, hogy formájuk, díszítésük és technikájuk eltér egymástól.
Ez arra utal, hogy a kincs nem egyetlen uralkodó megrendelésére készült, hanem hosszabb idő alatt, több műhely munkájaként állt össze. A díszítések világában mitikus állatok, növényi indák és geometrikus minták jelennek meg, amelyek a sztyeppei nomád hagyományt idézik. Ugyanakkor számos motívum a bizánci művészet kifinomult stílusával rokon, ami a korabeli kulturális kapcsolatok gazdagságát mutatja. A Kárpát-medence ekkor valódi találkozási zóna volt Kelet és Nyugat között, és ez a tárgyakon is világosan tükröződik. A lelet tehát nem pusztán kincs, hanem történelmi lenyomat egy soknemzetiségű, egymással érintkező világ mindennapjairól és reprezentációjáról.
A feliratok, amelyek máig nem árulták el titkukat
Különösen izgalmasak az edényeken látható feliratok, amelyek mindmáig nem adtak egyértelmű megfejtést. Egyes szövegek görög nyelvűek és görög betűkkel íródtak, mások viszont török nyelvűek, mégis görög írást használnak. Találhatók olyan jelek is, amelyek rovásjellegűek, és jobbról balra haladnak, ami a sztyeppei íráshagyományokra emlékeztet. A kutatók ezek alapján úgy vélik, hogy több kulturális közeg használhatta ugyanazokat a tárgyakat vagy készíttette őket.
A kincs keltezéséről hosszú ideig vita folyt, de ma a legtöbb szakember a 7–9. század közé teszi keletkezését. A legelfogadottabb nézet szerint az avar kori elit reprezentációs készletéhez tartozhatott, amely generációkon át öröklődött. Ez magyarázná a stílusok sokféleségét és a különböző kulturális hatások egyidejű jelenlétét. A tárgyak nem mindennapi használatra készültek, hanem hatalmi jelképként, ünnepi alkalmakkor szolgálhattak. Előkerülésük után a Habsburg Birodalom gyakorlatának megfelelően Bécsbe kerültek, ahol ma is őrzik őket. A nagyszentmiklósi aranykincs így nemcsak régészeti szenzáció, hanem a közép-európai történelem egyik legfontosabb, aranyba írt dokumentuma. Olyan korszakról mesél, amelyből alig maradtak írott források, mégis egész civilizációk találkozása rajzolódik ki belőle. Talán éppen ez adja varázsát: nem minden kérdésre ad választ, viszont annál több történetet sejtet a múlt mélyéről.
Aranyhíd a birodalmak között: A szilágysomlyói kincs rejtélye
Erdély szívében, a mai Szilágysomlyó területén a föld évszázadokon át őrzött egy olyan titkot, amely a népvándorlás korának egyik legpompásabb hagyatékának bizonyult. A történet 1797-ben kezdődött, amikor pásztorgyerekek véletlenül rábukkantak az első, káprázatos aranytárgyakra a felszín közelében. Ez a leletegyüttes, amelynek ékköve egy 52 medalionból álló, amulettszerű lánc, egy előkelő hölgy díszes testékszere lehetett a 4. századból. A sors különös fintora, hogy közel száz évvel később, 1889-ben ugyanazon a domboldalon krumpliültetés közben a föld újabb kincseket adott ki magából. A második lelet még az elsőnél is gazdagabbnak bizonyult: masszív aranycsészék és a híres, ónixkővel díszített császárfibula kerültek napvilágra. A tárgyak nem csupán ékszerek, hanem a Római Birodalom és a „barbár” világ diplomáciai kapcsolatainak kézzelfogható bizonyítékai. A 290 és 378 között vert római érmékből készített medalionok valószínűleg a császárok nagylelkű ajándékai voltak a határokat védő baráti uralkodóknak. Érdekesség, hogy a helyi mesterek némelyik darabot saját műhelyeikben másolták le, ötvözve a római mintákat a saját ízlésvilágukkal. A kutatók szerint a kincs egy nagyhatalmú, feltehetően gepida arisztokrata család generációkon át gyűjtött vagyona volt.
A leletek arról mesélnek, hogy a Kárpát-medence a 4–5. század fordulóján nem egy elszigetelt peremvidék, hanem nyüzsgő kulturális találkozási pont volt. A helyi elit büszkén viselte a rómaiaktól kapott rangjelzőket, miközben hű maradt ősei „barbár” hagyományaihoz és viseletéhez. A kincset végül az 5. század második negyedében, a hunok előretörése és a politikai bizonytalanság idején rejthették el a föld mélyére. A történelem viharai miatt a gyűjtemény ma kétfelé szakadva létezik: az első lelet a bécsi Kunsthistorisches Museum, míg a második a Magyar Nemzeti Múzeum büszkesége.
Bár fizikailag különválasztották őket, a tárgyak együttesen alkotnak teljes képet egy letűnt korról, ahol az arany nemcsak fizetőeszköz, hanem a hatalom és a szövetség jelképe is volt. A masszív nyakláncok és finom függők ma is némán hirdetik az egykori gepida fejedelmek gazdagságát és a Római Birodalom alkonyának ragyogását. Szilágysomlyó kincse így válik örök érvényű híddá az antikvitás és a középkor kezdete, valamint Kelet és Nyugat között.
Királyi pompa a Felvidékről: Az osztrópatakai vandál fejedelem hagyatéka
A Felvidék lankái között, a Sáros megyei Osztrópatakán (ma Ostrovany, Szlovákia) került elő a császárkori Barbaricum egyik leggazdagabb germán fejedelmi sírlelete. A történet 1790-ben kezdődött, amikor a föld mélye először tárta fel kincseit: ezüst edényeket, arany ékszereket és római luxustárgyakat, amelyek azonnal a bécsi udvar érdeklődésének középpontjába kerültek. Ez a korai lelet egy vandál arisztokrata, talán királyi rangú férfi végső nyughelyét jelezte a 3. század második feléből. A sírmellékletek között különleges helyet foglalnak el a római műhelyekből származó, finom mívű ezüst ivóedények, amelyek a birodalom és a germán elit szoros diplomáciai vagy kereskedelmi kapcsolatairól árulkodnak.
A sors azonban tartogatott még meglepetéseket: 1865-ben, ugyanazon a területen egy újabb, gazdagon felékszerezett csontvázsírra bukkantak. A második feltárás során előkerült masszív arany nyakperec és karperec – a germán hatalmi jelképek legszebb példái – már a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét gyarapították. A kutatók ma úgy vélik, hogy a két leletcsoport valójában egyetlen, hatalmas síregyütteshez tartozhatott: az 1790-es tárgyakat a halotttól távolabb helyezték el, míg az 1865-ös ékszereket az elhunyt testén viselte.
A kincs összetétele lenyűgöző kulturális szintézist mutat: a római luxuscikkek mellett megjelennek a sajátos germán ötvösművészet remekei is. A díszes ezüst tálak és serlegek nem csupán használati tárgyak voltak, hanem a státusz és a római életmód iránti igény kifejezői is a barbár világ peremén. A leletek tanúsága szerint a Kárpát-medence északi része ebben az időszakban a vandál törzsek központja lehetett, akik aktív kapcsolatot ápoltak a déli birodalommal.
Az osztrópatakai kincs története egyben a közép-európai muzeológia története is: a leletek megosztottsága Bécs és Budapest között hűen tükrözi a térség 18-19. századi politikai viszonyait. Míg a korábbi darabok a császári gyűjteménybe vándoroltak, a későbbiek már a magyar nemzeti örökség részévé váltak, így a teljes kép csak a két múzeum anyagának együttes vizsgálatával rajzolódik ki. Ez a fejedelmi sír mindmáig a legfontosabb forrásunk a vandálok kárpát-medencei jelenlétének és a rómaiakkal való, olykor békés, máskor viharos kapcsolatának megértéséhez. A csillogó arany és ezüst tárgyak mögött felsejlik egy letűnt korszak, amikor a felvidéki folyóvölgyekben germán királyok emeltek poharat Róma egészségére – vagy épp romlására.
Czéke – visszafogott gazdagság a népvándorlás korából
A czékei (Cejkov) sírlelet kevésbé látványos, mégis rendkívül fontos. Arany nyakperec, érmek és kisebb viseleti tárgyak mutatják egy előkelő harcos vagy helyi vezető társadalmi státuszát.
Ez az együttes nem királyi pompát, hanem a népvándorlás kori elit mindennapi reprezentációját jeleníti meg. A tárgyak egy része a 19. század közepén, vásárlás útján került a bécsi gyűjteménybe.
A bécsi Kunsthistorisches Museum gyűjteménye hatalmas. A bemutatott műkincsek alapja a Habsburg család műkincsgyűjtő szenvedélyének ékes bizonyítékai. A magyar vonatkozású kincsek mellett gazdag Egyiptomi és ókori gyűjteményt helyeztek el a földszintjén. Az első és második emeleten pedig világhírű festők képeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.
Egyiptom és festészeti mesterművek – a múzeum másik arca
A magyar vonatkozású kincsek után érdemes továbblépni a múzeum másik két nagy egységéhez. Az Egyiptomi és Közel-keleti Gyűjtemény több ezer éves emlékeket mutat be, köztük a híres Ka-ni-niszut sírkápolnát.
Az emeleten található képtár a világ egyik legjelentősebb festménygyűjteménye: Bruegel (Bábel tornya), Vermeer (A festészet allegóriája), Velázquez infanta-portréi vagy Tiziano remekművei mind itt láthatók.
Záró gondolat és utazási tipp
A Kunsthistorisches Museum nemcsak világhírű mesterek otthona, hanem a magyar múlt egyik legfontosabb külföldi őrzőhelye is. Aki ezeket a vitrinekben rejtőző aranykincseket látja, megérti: a Kárpát-medence története mindig is Európa szívében zajlott.
Szerző és fotók: Bajna Gábor
Ausztria felfedezése magyar idegenvezetéssel
Ha mindezt szervezetten, szakértő kísérettel szeretnéd felfedezni, érdemes megnézni a TravelBay oldalán a legjobb ausztriai csoportos utazásokat – mert Bécsben a művészet és a történelem valóban kéz a kézben jár.
Nézd meg itt a legjobb csoportos utazásokat Ausztriában
