<--Awin verification 001-->
Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

     - Látványetetéssel, állatbemutatóval, kézműves programokkal és nyuszisimogatóval is várja a látogatókat húsvétkor a Fővárosi Állat- és Növénykert.

    A nagypéntektől húsvéthétfőig tartó időszakban a gyerekeket nyuszisimogatóval, szombaton és vasárnap kézműves foglalkozásokkal várják. A programok között merüléses cápaetetés, cápatréning, sörényes hangyász látványetetés, bonsai bemutató, trópusi növényszemle, oroszlánfóka tréning és elefántiskola is szerepel - közölte az állatkert kedden az MTI-vel.
    A nemrég született kecskegidákat, kisbárányokat és az Ella nevű kisbocit a háziállatokat bemutató Majorságban, a veszélyeztetett fajnak számító arany oroszlánmajom-kölyköket a Pálmaházban tekintheti meg a közönség. Továbbra is látható a csaknem egyéves kiselefánt, két párduckölyök és az óriásvidra kölykök is.  


budapesti állatkert
    Pénteken a húsvéti programok mellett egy születésnapot is ünnepel az állatkert. Liesel, a kert legidősebb gorillája ugyanis ezen a napon tölti be 45. életévét. Az ünnepeltet délelőtt 10 órakor köszöntik fel, ezt követően pedig egészen délután 4-ig a Jane Goodall Intézet várja a természetvédelem és az emberszabásúak iránt érdeklődő közönséget a gorilláknak is otthont adó Emberszabásúak Házában.


Budapesti ák gorillák
    Az innen a Varázshegy felé vezető üvegfolyosó egyúttal egy kiállításnak is helyet ad az Egy hely, ahol jó lenni című rajzpályázat válogatott alkotásaiból.

Budapest, 2022. április 12., kedd (MTI)


Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  office@travelbay.hu

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.