<--Awin verification 001-->
Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Rövid hírek

A hazai GDP több, mint 10%-át adó turizmusban érdekelt dolgozók és cégek szeptember 11-én tüntetést szerveznek a budapesti Hősök terén, hogy felhívják a figyelmet tarthatatlan helyzetükre 

A minden évben megrendezett strand  minősítésen ebben az évben a  Kék Hullám Zászlót az  5 csillagos kategóriában 17 , a négycsillagost 14, a háromcsillagosat 3 strandüzemeltető tűzheti ki.

Ez a csodálatos balkáni helyszín az összes látogató lélegzetét elállítja, hiszen a csodálatos látvány mellé egy igazán érdekes történet is kapcsolódik hozzá.

Az utolsó években támadt fel a trend, hogy az emberek egyedül kezdtek el utazni, és ezzel párhuzamosan egyre népszerűbb lett a női solo traveling is.

   Morvaország fővárosa, Brno nem csak azért vonzó a magyar turisták körében, mert csupán néhány óra utazással elérhető, hanem - a remek cseh sörök mellett - tartogat még néhány kivételes látnivalót is. Egy, a városban élő, magyar fiatalokból álló csoport városnéző (sör)túrákon mutatja be Brno nevezetességeit. 

Létezik egy kis eldugott falu Peruban, ami egy oázis köré épült a Atacama-sivatag közepén, és mára már az ország egyik legkedveltebb turistacélpontjává vált.

 Katar egykor a gyöngyhalászok egyszerű kis országa volt, ami  gazdag olaj és földgáz lelőhelyeinek köszönhetően valószínűtlenül meggazdagodott. Ha valaki most ellátogat Katarba, érezni fogja ezt a kettősséget, ami egyfelől az ultramodern valóság világa másfelől pedig a hagyományos életformák között van.  Cikkünkben bemutatjuk az ország legfontosabb látnivalóit és egy áttekintést adunk Katar legfontosabb beutazási és egyéb szabályairól.

Utazni jó, az utazás kellemes és kikapcsol. Így ha ajándékba adjuk, akkor az igazi meglepetés lehet!

  A Templomok Völgyében található  Zeusz templom  egyik kolosszális antropomorf szobrát  a Telamont 2024. február 29-én ünnepélyes keretek között felavatták.  Húsz évnyi kutatás és restaurálás után a látogatók örömére megtekinthető az ősi Akragas "kőóriása". 

Aruba, Bonaire, Curaçao. A Kis-Antillákhoz tartozó kellemes klímájú karib-tengeri szigetek alkotják az ABC-szigeteket, melyet sokan a földi paradicsomhoz hasonlítanak.

Alkategóriák

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  office@travelbay.hu

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.