<--Awin verification 001-->
Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Afrika az egyik leghosszabb idő óta ismert kontinens az európai ember számára, mégis – az átlag európai nagyon keveset tud róla, annak ellenére, hogy az emberiség is itt fejlődött ki.

 

  • Szváziföldön (dél-afrikai ország) találták meg a világ első olyan eszközét, ami valószínűsíthetően az idő mérésére szolgált, vésetekkel ellátott csontok voltak, ami holdnaptárként funkcionálhattak.
  • A kutatók között hosszú évtizedek óta vita tárgyát képzi, hogy Afrikán belül honnan is indult világhódító útjára az ember – egyes kutatók Dél-Afrikát, míg mások Kelet-Afrikát létesítik előnyben. (A kelet-afrikai elmélet a népszerűbb)
  • Egy mára már feledésbe merült civilizáció, a Kr. e. 8. évszázadtól Kr. u. 4. évszázadig fennálló Kusita Királyság fővárosában, Meroéban a régészek összesen 200 (!) különböző méretű piramist találtak. Viszonyításképpen, ez kétszerese az egyiptomiaknak.


afrika 01



  • Kevesen tudják, de nem csak az európaiak használták ki az őslakosok kiszolgáltatott helyzetét – többek között az arab rabszolga kereskedők is kihasználták, akik a Vörös-tengeren keresztül 5 millió afrikait vittek a Közel-keletre, ami az Amerikába hurcolt 12 millió ember mellett elenyésző számnak "tűnik".
  • Afrikát viszonylag későn kezdték el gyarmatosítani, annak ellenére, hogy ez volt az a kontinens, aminek a partvidékeit először ismertük. Az ezután következő verseny elsősorban a belső, szárazföldi területekért folytak, 1881 és 1914 között. Ezekből a harcokból csak egyszer került ki afrikai győztesként – 1896-ban az etióp király tudta visszaverni az olasz hadakat.
  • Az európai rabszolga kereskedelembe több helyi is csatlakozott, ugyanis bizonyos kereskedők az itt élőket bízták meg azzal a feladattal, hogy hozzanak nekik minél több embert, azért cserébe, hogy őket, vagy a városukat békén hagyják.
  • A HIV Afrikából származik, feltételezhetően valamikor 1920-ban fedezték fel a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában.


afrika 02 


  • Gandhi nem csak Indiában vált örök legendává, hanem Dél-Afrikában is, ahol elsők között állt ki a faji megkülönböztetés ellen Johannesburgban, 1906-ban. (Ez egyébként valóban szükségessé vált ott, ugyanis elég embertelen állapotok uralkodtak abban az időben ott)
  • A világ első szívátültetése is Afrikához köthető, amit egy dél-afrikai orvos hajtott végre 1967-ben Fokvárosban.
  • A második világháború után a második kongói háború volt a második legpusztítóbb háború, 1998 és 2003 között, mintegy 5,4 millió áldozattal.

 

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  office@travelbay.hu

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.