Kőszeg Mindenkit Vár!
Hazánk egyik, ha nem egyenesen a legbájosabb városkája Kőszeg. A Kőszegi-hegység lábainál elterülő Óváros utcáit járva úgy érezhetjük magunkat, mintha régi korokba, vagy egy középkori filmforgatás díszleteibe csöppentünk volna vissza. A város azonban ennél jóval többet nyújt látogatói számára: szép környezet, jó levegő, robosztus megjelenésű vár, érdekes múzeumok, romantikus terek, színes rendezvények és vendégszerető helyiek.
Ennyibe kerülnek majd a magyar autópálya-matricák 2022-ben
A 2021 elején hatályba lépett állami rendelet alapján minden évben, inflációt követően újrakalkulálják a következő évre vonatkozó magyarországi e-matrica-árakat. Ezek lesznek az új tarifák 2022-ben.
Lettország csodái
Lettország a három balti ország egyike mely gazdag történelmi múlttal rendelkezik. A „Balti államok” megfogalmazás nem jelent semmiféle gazdasági vagy politikai szövetséget az országok között, egyszerűen csak a földrajzi elhelyezkedésre utal.
Hogyan és miből készülj fel Sri Lanka-i utazásodra?
Amikor kiválasztod következő úti célodat, minden bizonnyal sok különböző szempont alapján döntesz: legyen meleg, legyenek jó strandok, érdekes kultúra, lenyűgöző építészet, nem árt egy kis spiritualitás, a csodálatos és érintetlen természet, sportolási lehetőségek, s lehetőség szerint a gyerekek se unatkozzanak.
Okinava - Japán legdélebbi trópusi szigetei
Nem is akármilyen! Okinava, Japán legdélebbi, trópusi szigetcsoportja nem tartozik az ország legfelkapottabb részei közé, pedig a strandok világszépek és e mellett az ország minden olyan egyéb aspektusa is megtalálható itt, ami miatt Japán a világ legérdekesebb országai közé sorolható. A trópusok – és Japán – kedvelőinek Okinava minden szempontból tökéletes úti cél, úgyhogy íme egy kis inspiráció!
A korallzátonyok hazája-Sharm el Sheikh
Talán az utazó közönségben, ha azt a szót hallja, hogy Egyiptom két dolog jut az eszébe. Az egyik a Piramisok a másik Sharm El Seikh.Miért is ez az üdülőváros a legnépszerűbb? Szerintem a víz alatti élővilágának és koralljainak köszönhetően. Az egész világon híres és ritka az a fajta tengeri fauna, és képződmény, melyek itt találhatóak.
Túrázz és kapcsolódj ki Bakonybélben!
A Bakony erdői és völgyei között megbúvó Veszprém megyei falu napjainkban közkedvelt úticél a természetjárók körében. A táj legfőbb vonzereje természeti kincseiben rejtőzik, de a sűrű erdőkkel övezett meredek mészfehér sziklafalak és a titokzatos barlangok egykor táltosoknak, remetéknek és betyároknak szolgáltak menedékhelyül.
Ősszel is vár a sógoroknál Wiener Neustadt!
A régi magyar nevén Bécsújhelynek nevezett kelet-osztrák település alig félórányira fekszik a magyar-osztrák határtól, ezért mindenképp megér (minimum) egy látogatást. Az Alsó-Ausztriában, az „Alpok kapuja” néven is emlegetett festői város egyike az ország legnagyobb városainak és több ízben is szerepet játszott a magyar történelemben.
Tanösvények, Cápafogak, kővé vált fenyők -őskori Pompejit fedeztek fel Ipolytarnócon
Nógrád megye legészakibb településén, az Ipoly közelében fedezték fel Magyarország egyik legjelentősebb földtani szenzációját, amit minden érdeklődő megtekinthet az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen tett látogatása során.
Úti beszámoló: Moszkva és Szentpétervár
Oroszországban – illetve akkor még a Szovjetunióban – kétszer jártam korábban, de Szentpétervár eddig kimaradt az életemből. Régóta szerettem volna eljutni Észak Velencéjébe is, 2016-ban 5 éve végül ez is sikerült.
Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!
Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások
Hívd fel utazási tanácsadóinkat! +36301843424
vagy írj nekünk: office@travelbay.hu
Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!
![]() |
TravelBay.hu
|
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
| Megnézem | |
![]() |
Repülőjegy kereső
|
SkyScanner
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi buszjáratok
|
FLiXBUS
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi szállások
|
Booking.com, ZenHotels
| Megnézem | |
![]() |
Szálláskereső Magyarországon
|
Booking.com, Szallas.hu
| Megnézem | |
![]() |
Bérautó keresés A-tól Z-ig
|
DiSCOVER CARS
| Megnézem | |
![]() |
Utasbiztosítási kalkulátor
|
Bank360
| Megnézem | |
![]() |
Facebook csoportunk
|
Utazási Élmények Facebook csoport
| Tovább |