Őszi csodák nyomában Törökországban – Kultúra, történelem és varázslat a Travelbay.hu társasutazásaival
Törökország, ez a Kelet és Nyugat határán fekvő ország, már önmagában is izgalmas elegye a kultúráknak, ízeknek és történelmi rétegeknek. Azonban ősszel különleges arcát mutatja meg az utazóknak. A nyári hőség már lecsengett, a turisták tömege hazatért, a mediterrán partokat és a belső tájakat pedig csendes aranyló fény és enyhe szellő kíséri.
Helló, Torino ! Októbertől Torinóba is repülhetünk Budapestről a Wizz Airrel – Mit érdemes megnézni az Alpok lábánál?
Újabb olasz várossal bővül a Wizz Air budapesti kínálata: a diszkont légitársaság a téli menetrendtől járatot indít az észak-olaszországi Torinóba. A heti háromszor közlekedő új útvonal mellett azonban több meglévő járatát leállítja a cég a hidegebb hónapokra. Az új célpont kiváló lehetőséget teremt nemcsak egy elegáns olasz város, hanem egész Piemont régió felfedezésére.
Dübörög a főszezon Görögországban – de a szemfülesek most is akár 40%-os kedvezménnyel foglalhatnak
Görögország továbbra is az egyik legkedveltebb nyári úti cél a magyar utazók körében, és 2025 augusztusában is pezseg az élet a tengerpartokon.
Balassagyarmat látnivalói - Palóc kincsek, bátor szívek és két keréken guruló történelem
Balassagyarmat, Nógrád vármegye egykori büszke székhelye, az Ipoly folyó partján fekszik, gazdag történelemmel és pezsgő kulturális élettel. A "Legbátrabb Város" (Civitas Fortissima) címmel is büszkélkedő település nem csupán a múlt emlékeit őrzi méltósággal, de a jelenben is vonzó és egyedi utazási célpont a látogatók számára.
Erősebb nyári hálózat, fokozódó utazási kedv: a FlixBus nyári szezonja Magyarországon
A nyári szezonra jelentősen megnövekedett az utazási kereslet a magyar lakosság közében is, amit a FlixBus is aktív bővítésekkel követ: idén nyáron átlagosan napi 240 zöld busz fordul meg Budapest különböző állomásain. Ez a forgalom nemcsak az év többi hónapjához viszonyítva kiemelkedő, de az előző nyárhoz képest is közel 12%-os növekedést jelent.
A tömeg nem élmény, a valódi gyöngyszemekhez a helyiek vezetnek el
Egyre több fiatal magyar utazó dönt úgy, hogy nem csak a klasszikus látnivalók miatt kel útra. A Kiwi.com reprezentatív kutatása* szerint a 18–37 év közötti magyarok kétharmada tudatosan keresi a kapcsolatot a helyiekkel abban bízva, hogy így rátalálhat azokra a rejtett helyekre, amelyeket még nem leptek el a turisták. A céljuk a helyi kultúra, életmód és hangulat mélyebb megértése, valódi, spontán élmények gyűjtése.
Úti beszámoló: Egy nagyvázsonyi kirándulás története
Egy szép nyári napon elhatároztuk, hogy felfedezünk egy kis szeletet a Balaton-felvidék történelmi kincseiből, és ellátogattunk a festői fekvésű Nagyvázsonyba. A falu neve már önmagában is kalanddal kecsegtet, hiszen évszázados múltja, vára és nyugalmat árasztó utcái rögtön megragadják az embert.
Horvátország nyeri a nyarat – de Olaszország szorosan a nyomában
Egy friss biztosítási felmérés szerint idén nyáron ismét a horvát tengerpart bizonyult a legnépszerűbb külföldi úti célnak a magyar utazók körében. Bár júniusban még Olaszország vezetett hajszálnyival, júliusra Horvátország egyértelműen átvette a vezetést az utasbiztosítást kötők számát tekintve.
Enns – Ausztria legrégebbi városa egy ideális úticél
El tudsz képzelni egy helyet, ahol a római katonák lábnyoma alatt középkori utcák kanyarognak, és ahol a Duna-parton bringázva egy várostorony harangja kíséri az utadat? Igen, ez Enns, ami meglepően közel van.
Menekülünk a forróság elől Gdansk, a hűvös nyugalom és rejtett csodák városa
A coolcationing, azaz a forróság elől a hűvösebb nyárba menekülés mellett teszi le a voksát minden hatodik magyar a Kiwi.com felmérése* szerint. De hová mehet, aki a kellemes klíma mellett kulturális élményekre vágyik és esetleg megmártózna a hűvösebb tengervízben is? Gdansk, ahová már közvetlen repülőjárattal is eljuthatunk Budapestről, tökéletes választás lehet. De nemcsak a hűsölés és a klasszikus látványosságok miatt érdemes ide utazni, hiszen a város tele van rejtett kincsekkel, amelyek még a gyakorlott utazókat is meglephetik.
Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!
Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások
Hívd fel utazási tanácsadóinkat! +36301843424
vagy írj nekünk: office@travelbay.hu
Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!
![]() |
TravelBay.hu
|
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
| Megnézem | |
![]() |
Repülőjegy kereső
|
SkyScanner
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi buszjáratok
|
FLiXBUS
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi szállások
|
Booking.com, ZenHotels
| Megnézem | |
![]() |
Szálláskereső Magyarországon
|
Booking.com, Szallas.hu
| Megnézem | |
![]() |
Bérautó keresés A-tól Z-ig
|
DiSCOVER CARS
| Megnézem | |
![]() |
Utasbiztosítási kalkulátor
|
Bank360
| Megnézem | |
![]() |
Facebook csoportunk
|
Utazási Élmények Facebook csoport
| Tovább |