TOP10: Észak- és Közép-Olaszország legbeleszeretősebb helyei
Az UNESCO Világörökségi helyszínek száma szerint a világelső Olaszország páratlan élményekkel vár a történelem és a kultúra terültén. Ha valaki még jobban meg szeretné ismerni Itáliát, ezek lennének a leginkább ajánlott megállóhelyek Észak- és Közép-Olaszországban.
A bakonyi Hubertlaki-tó ami egy kicsit hasonlít az erdélyi Gyilkos-tóhoz
Bakonybél község, a Bakony-hegység hajdan betyárok járta rengetegében, egy gyönyörű völgykatlanban búvik meg a Huberlaki tó, melyet a bakonyi Gyilkos-tó névvel is szoktak illetni.
Görögország - ezek az aktuális beutazási szabályok
Görögország és a görög szigtek előkelő helyen szerepelnek a magyarok kedvenc úti céljai között, ami nem is véletlen, hisz annyi szépséget és élményt nyújt, mint kevés más ország. Pillanatnyilag ezek a szabályok vonatkoznak a görögoszági utazást tervezőkre.
Így utaztunk régen: Nyaralás a román tengerparton 1981. július
Éppen idén lesz 40 éve, hogy középiskolás kis unokahúgommal kettesben utaztunk Romániába, a Fekete tenger partjára. Az Express ifjúsági utazási irodánál foglaltuk le a nyaralást, ezúttal kvázi társasutazás formájában. Ez azt jelentette, hogy a csoporttal utaztunk oda – vissza, teljes ellátást kaptunk és volt közös városnéző programunk is.
Guba Rózsa varázslatos babavilága a Platthy – kastélyban
2021. május 29-én megnyitotta kapuit a Guba Rózsa Babakiállítás a Magyarország észak-keleti részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Tardonai dombság szélén található Bánhorvátiban Platthy – kastélyban.
Vajon hány sziget tartozik Horvátországhoz ?
Sokan mondják Horvátországról, hogy világ talán legszebb természeteti adottságaival büszkélkedhet. Nem is véletlenül, mert annyi szép helyet találunk, hogy minden évben rengeteg turistát vonz vadregényes vízeséseivel, tengerpartjaival és csodálatos partmenti szigeteivel.
Amit a Nemzetközi Gyermeknapról tudni érdemes
A gyereknapot szinte mindenki ismeri, és nagyon sokan meg is tartják ezt a gyerekeknek szentelt májusi napot. A gyerekek nagy része a Karácsony és a Mikulás után talán ezt a napot várja a legjobban, mert ilyenkor számukra sokmindent megengedünk és többet is foglalkozunk velük. De vajon tudjuk-e, honnan ered ez a szokás?
2021-es autópályadíjak Horvátországban
Szerencsés helyzetben vagyunk mi magyarok, hiszen az Adria csak egy karnyújtásnyira van tőlünk, a jól kiépített autópálya hálózatnak köszönhetően pedig nagyon gyorsan és könnyen megközelíthető.
Így utazhatsz nyáron Horvátországba !
Úgy néz ki, hogy ezen a nyáron sem kell lemondanunk az Adriáról, hisz Horvátország rugalmasan áll a magyarok oltási helyzetéhez és lehetővé teszi a beutazást az alábbi feltételekkel.
Miért nevezik Pápát a Dunántúli Athénnek ?
A 32 000 lakost számláló Pápa Magyarország egyik legszebb barokk kisvárosa a Bakony és a Kisalföld találkozásánál terül el, a régió kulturális-, gazdasági- és idegenforgalmi központja. Pápa a XIX. században élte virágkorát, amikor Magyarország kulturális és közéleti szereplői küzül többen is pápaiak voltak vagy legalábbis Pápán jártak iskolába.
Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!
Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások
Hívd fel utazási tanácsadóinkat! +36301843424
vagy írj nekünk: office@travelbay.hu
Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!
![]() |
TravelBay.hu
|
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
| Megnézem | |
![]() |
Repülőjegy kereső
|
SkyScanner
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi buszjáratok
|
FLiXBUS
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi szállások
|
Booking.com, ZenHotels
| Megnézem | |
![]() |
Szálláskereső Magyarországon
|
Booking.com, Szallas.hu
| Megnézem | |
![]() |
Bérautó keresés A-tól Z-ig
|
DiSCOVER CARS
| Megnézem | |
![]() |
Utasbiztosítási kalkulátor
|
Bank360
| Megnézem | |
![]() |
Facebook csoportunk
|
Utazási Élmények Facebook csoport
| Tovább |