- 2019 november 9-én volt pontosan harminc éve, hogy leomlott a fal. Ameddig nem épült fel, a második világháború végétől számítva 1961-ig 3 millió keletnémet hagyta el az NDK területét. A fal részben ezt is próbálta akadályozni.
| Utazási Tipp |
- Az építési munkálatok 1961-es megkezdését az NDK kormánya antifasiszta védőgátként kommentálta. Nyugat-Berlin polgármestere egy „új koncentrációs tábor külső falaként” jellemezte a falat.
- A fal rengeteg családot szétszakított, ráadásul sokan el is vesztették a munkájukat, akik a város másik részében dolgoztak.
- A kezdetekben a két oldal úgy tudott kommunikálni egymással, hogy hangosbemondókat használtak, ez a szokás később a civilek esetében teljesen el lett feledve.
- A keleti határőröknek volt egy saját kis versenyük, ugyanis minden olyan embert, aki Nyugat-Berlinbe akart szökni, és ezt sikeresen megakadályozták, annak 100 és 200 közötti márka ütötte a markát, ráadásul 3-6 napnyi szabadságot is kaptak.
- A ’70-es évekre már az NSZK vezetése is idegenkedett a két országrész közti átjárástól, ezért ők is csökkentették azoknak a számát, akik szabadon utazhattak a másik részbe.
- A berlini falat sok ember vére áztatta. Az utolsó gyilkosság 1989. február 6-án történt, amikor egy keleti határőr 150 márkáért lelőtte Chris Gueffroyt.
- Maga a elzártság ténye rengeteg ember pszichéjére hatott negatívan, voltak olyanok, akiknek muszáj volt orvoshoz fordulniuk, olyan rosszul viselték már csak annak a tényét is, hogy „be vannak zárva”.
- Készült egy felmérés, hogy a keletnémetek nagyobb arányban váltak erőszakossá, vagy valamilyen addiktív szer függőjévé, akik közelebb éltek a falhoz és láttak/hallották a borzalmakat, mint a külvárosi társaik.
- A Nyugat-Berlint körülvevő két betonfal között volt egy halálsáv, ahová bár ember nem mehetett, viszont a nyulak nagyon jól érezték ott magukat. A lebontás után a populáció 90%-a elpusztult, részben eltaposták őket, vagy a megváltozott életkörülményeket nem tudták kezelni és éhen haltak.
